Melyek az igénylés alapvető feltételei?
Az igénylés feltétele, hogy az igénylő/együttes igénylők saját, vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeket neveljenek háztartásukban és valamennyien legalább egy éve a felújítással érintett lakásban rendelkezzenek lakóhellyel, amelyben az igénylő vagy igénylők, valamint velük együtt élő kiskorú gyermekeik együttes tulajdoni hányada érje el legalább az 50%-ot.
Lakóhelynek a lakcímet igazoló hatósági igazolványon lakóhelyként feltüntetett cím fogadható el, a tartózkodási hely címén lévő lakás felújítására a támogatás nem vehető igénybe.
Melyek az igénylés további feltételei?
Az igénylő vagy együttes igénylés esetén legalább az egyikük rendelkezzen egy év társadalombiztosítási jogviszonnyal.
Az igénylő, együttes igénylés esetén házastársa vagy élettársa sem rendelkezhet az állami adóhatóságnál nyilvántartott köztartozással.
A Rendeletben meghatározott építési tevékenységekre vonatkozóan a kivitelezést végző vállalkozóval 2021. január 1-je után megkötött szerződéssel kell rendelkeznie az igénylőnek.
A felújítási munkákat 2021. január 1-je után kiállított és teljesített számlák másolatával kell igazolni.
A számlák vagy az igénylő, vagy együttes igénylés esetén házastársa/élettársa nevére és a felújított lakás címére kell, hogy szóljanak.
Olyan számla nem fogadható el a felújítási tevékenységek vállalkozási díját, illetve a felhasznált anyagköltségét illetően, amelyeket az igénylő a felújítással érintett lakás vonatkozásában a Falusi CSOK kapcsán már elszámolt vagy elszámolni kíván.
Mekkora az igényelhető támogatás összege?
A támogatás összege a lakás felújítására fordított költségeknek legfeljebb az 50%-a lehet, amely azonban nem lehet több 3.000.000 Ft-nál.
Fontos szabály, hogy a Kincstár által kiutalt támogatás összegében a vállalkozási díj és az anyagköltség 50-50%-ban oszlik meg.
Tehát a benyújtott kérelemhez csatolt számlák között feltétlenül kell lennie minimum 25-25% vállalkozási díjat és anyagköltséget tartalmazó számlának.
Példa:
Felújítás teljes költsége: 6.000.000,- Ft
Anyagköltség: 4.500.000,- Ft
Munkadíj: 1.500.000,- Ft
Kifizethető támogatás: 3.000.000,- Ft
Tekintettel arra, hogy a támogatás összegében az anyagköltség és a munkadíj arányának 50-50 %-nak kell lennie, ami 1.500.000 - 1.500.000 Ft-tal teljesül, jár a maximális összeg.
Az alábbi linken bővebb információkat kaphat a támogatással kapcsolatban.
Ha bővebben szeretne tájékozódni a támogatásról, KATTINTSON IDE.

